HE vs. AP

Több
8 éve 9 hónapja #1929 Írta: RealiTTer
RealiTTer válaszolt a következő témában: He vs. AP
Akkor jó étvágyat, kezdheted fogyasztani, mert az omaha-ba sebzek rendszeresen 300-at, meg úgy minden másba is...
Nem néztem filmet, de ismerősöm igen, és ő is megerősítette, hogy bizony ezeknek a repülőgép hordozóknak van páncéljuk.
Konkrétan az Uss Enterprise-ról van szó, amit jóval a háború után építettek 1961-ben talán (?), és azt is darálták, bombázták, de kárt nem nagyon okoztak.
Abban az időben a repülőgép hordozók helyettesítették a csatahajókat, és mindez pontosan a magas páncélvédettség miatt valósulhatott meg.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja #1931 Írta: EddieCivic4g
EddieCivic4g válaszolt a következő témában: He vs. AP

RealiTTer írta: Akkor jó étvágyat, kezdheted fogyasztani, mert az omaha-ba sebzek rendszeresen 300-at, meg úgy minden másba is...
Nem néztem filmet, de ismerősöm igen, és ő is megerősítette, hogy bizony ezeknek a repülőgép hordozóknak van páncéljuk.
Konkrétan az Uss Enterprise-ról van szó, amit jóval a háború után építettek 1961-ben talán (?), és azt is darálták, bombázták, de kárt nem nagyon okoztak.
Abban az időben a repülőgép hordozók helyettesítették a csatahajókat, és mindez pontosan a magas páncélvédettség miatt valósulhatott meg.


"abban az időben" pont nem helyettesítették a csatahajókat, hanem együtt dolgoztak. Ha jól emlékszem, az Iowa szerepelt még az Öböl-háborúban is. Igazából akkor áldozott le a hatalmas csatahajóknak, amikor az anyahajókon megjelentek a nagyteljesítményű vadászbombázók, a rombolók meg megkapták az irányított rakétákat.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja #1932 Írta: HUN_Bear
HUN_Bear válaszolt a következő témában: He vs. AP

RealiTTer írta: Akkor jó étvágyat, kezdheted fogyasztani, mert az omaha-ba sebzek rendszeresen 300-at, meg úgy minden másba is...
Nem néztem filmet, de ismerősöm igen, és ő is megerősítette, hogy bizony ezeknek a repülőgép hordozóknak van páncéljuk.
Konkrétan az Uss Enterprise-ról van szó, amit jóval a háború után építettek 1961-ben talán (?), és azt is darálták, bombázták, de kárt nem nagyon okoztak.
Abban az időben a repülőgép hordozók helyettesítették a csatahajókat, és mindez pontosan a magas páncélvédettség miatt valósulhatott meg.


A hordozók sosem helyettesítek a csatahajókat több okból is. Első és talán a legegyszerűbb magyarázat, hogy rohadtul nem hasonlít még a feladatköre sem. Mivel a repülőgép-hordozók több feladatot tudtak ellátni így a nagy, lomha csatahajóra nem volt szükség. Egy-egy torpedó találat okozhatott olyan károkat, mint egy jólirányzott a csathajótól nem beszélve a bombázókról, vadászgépekről, felderítőkről és persze a közlekedés is könnyebb volt a hajók közt vagy akár a szárazföldre. USS Missouri és a többi megmaradt csatahajó is csak megfélemlítő erejű volt, mivel amennyire fejlődött a technológia egyre hasznavehetetlenek voltak a sokkal többrétű anyahajókkal szemben, a vietnami ill. az Öbölháborúban sem volt semmi komoly szerepe a part lövésén kívül. Nagyon leágazott a nagy és félelmetes hajók szerepe. Ma a legmodernebb amerikai hadiflottában elvétve található csak cirkáló is. Anyahajókból és az őket védő rombolókból tevődik össze a flotta. A DDG jelzésű (DD-romboló G-irányított rakétát jelzi) rombolók ma a legmodernebb hadihajók Tomahawk rakétákkal felszerelve. Ők képviselik a hadiflottát a mögöttük az anyahajókkal amik a nagy hatótávú repülőgépekkel segítették a harcokat.
Ma a legújabb és legmodernebb anyahajó a USS George HW Bush ami 114,000 tonna és 64 cm-es páncélzattal rendelkezik, a USS Enterprise 20 cm-es páncélzattal rendelkezett és 95,000 tonna míg a USS Missouri (Iowa-osztály) 30 cm-es páncélzattal rendelkezett (lövegtornyon volt ahol 50 cm volt) 54,000 tonna volt. USS Arizona 34 cm-es páncélzattal rendelkezett és 31,000 tonna. Fele akkor páncélzattal kétszeres súly tekintve, hogy van rajtuk egy komplett repülőtér.
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Patrik ex

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja #1935 Írta: Patrik ex
Patrik ex válaszolt a következő témában: He vs. AP

RealiTTer írta: Akkor jó étvágyat, kezdheted fogyasztani, mert az omaha-ba sebzek rendszeresen 300-at, meg úgy minden másba is...
Nem néztem filmet, de ismerősöm igen, és ő is megerősítette, hogy bizony ezeknek a repülőgép hordozóknak van páncéljuk.
Konkrétan az Uss Enterprise-ról van szó, amit jóval a háború után építettek 1961-ben talán (?), és azt is darálták, bombázták, de kárt nem nagyon okoztak.
Abban az időben a repülőgép hordozók helyettesítették a csatahajókat, és mindez pontosan a magas páncélvédettség miatt valósulhatott meg.


Ne haragudj barátom. Csak annyit kérnék tőled hogy ha már veszed a fáradtságot és kérdezel, akkor tájékozódj előtte. Rengeteg film ( dokumentum), leírás, kép, létezik az anyahajókról. Fél információk alapján tájékozódni nem a legszerencsésebb. További jó játékot!

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja #1938 Írta: Red_Doki
Red_Doki válaszolt a következő témában: He vs. AP
Amerika hajói:
Hadihajók

72 db tengeralattjáró
12 db repülőgép-hordozó
27 db cirkáló
55 db romboló
35 db fregatt
21 db járőrhajó
27 db aknarakó/szedő hajó
41 db deszant hajó
60 db egyéb feladatú hajó

Elég sok cirkáló van köztük. Épp, hogy amerika az aki képes cirkálókat hadrendben tartani az áruk miat.

De lényegében a hordozók tényleg nem lecserélték a csatahajókat, hanem fölöslegessé tették, meg használhatatlanná.
Bár ahogy régebben olvastam, megfelelő légvédelemmel ellátott csatahajó talán életképes lenne ma is, ki tudja. Bár hogy ténylegesen milyen funkciót tölthetne be, az kérdéses.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
8 éve 9 hónapja - 8 éve 9 hónapja #1939 Írta: RealiTTer
RealiTTer válaszolt a következő témában: He vs. AP
Látom helyre kell tenni a dolgokat... :lol:
Először is, az anyahajó, és a repülőgép hordozó nem ugyanaz.
Az anyahajók fejlődése a 2.vh előtt leállt, míg a repülőgép hordozóké a mai napig tart.
Az anyahajónak nincs felszállófedélzete, éppezért jobbára hidroplánokat szállított, és daru segítségével rakták vízre, majd a leszállásnál a vízre ereszkedett, és a daruval a hajóra emelték.
Sokféle feladatkörben léteztek repülőgép hordozók pl. Támadó, támogató, kisérő stb., ebből adódhatott a félreértés ugyanis az Uss Independence típus egy nagyon gyenge (ám mozgékonyabb) típus, és ehhez mérten nyilván a japánoké is ilyen. Ez lehet az oka.
Igazatok van, a "helyettesített" szó nem volt a megfelelő, ugyanis ezek a hajók a csatahajók helyébe léptek... Nem a szerepkört tekintve, hanem ezek sokkal ütőképesebbek voltak (a repülők által a hatótávolságuk több száz km volt).
Ez már az az idő volt amikor nem egy másik hajó átalakítával jutottak ilyen hajóhoz, hanem saját testet gyártottak hozzá.
Ennyi lenne, de ez már kicsit (nagyon) off, szóval bocsi :-)
Egyébként phoenixszel rámentem egy kuma-ra, és 3 lövésem is citadellát lőtt (persze AP-val) :-)
Pontosan mi is az a citadella? (Először azt hittem a parancsnoki torony.)
De beszéltek már a nagy becsapódási szögről is, szóval nem értem.
Utolsó szerkesztés: 8 éve 9 hónapja RealiTTer által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.253 másodperc

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.