100 éve zajlott a jütlandi csata.
Ez volt a legnagyobb tengeri ütközet a páncélos hajók megjelenése óta (250 hajó, ebből 64 csatahajó és csatacirkáló), és egyben az egyetlen alkalom, hogy dreadnought-flották találkozzanak egymással.
Stratégiai szempontból a britek nyertek, hiszen sikeresen visszaszorították a német flottát, amely a háború további szakaszában már nem játszott szerepet. Ugyanakkor mindkét ország közvéleménye úgy érezte, hogy ez az ütközet megtépázta a Royal Navy hírnevét.
Jelentős létszámbéli fölényük ellenére a britek három csatacirkálót vesztettek (mindhárom felrobbant), míg a németek csak egyet, illetve egy régi elő-dreadnought-ot. Az előírtnál nagyobb mennyiségű lőszer szállítása, a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyása, illetve a gyengébb páncélzatú csatacirkálók kitétele a nagy kaliberű ágyúk tűzének katasztrofális következményekkel járt a britek számára. Ezzel szemben az ő rossz minőségű páncéltörő lövedékeik nem okoztak komoly kárt az ellenségnek.
Sokan úgy gondolták, hogy Jellico tengernagy hibát követett el, amikor a német torpedótámadás hatására visszafordult a hajóival, és ezzel lehetővé tette, hogy Scheer és Hipper elmeneküljenek. De a csatacirkáló-csoport parancsnoka, David Beatty is megkapta a magáét, amiért nem tájékoztatta a főparancsnokot az ellenség helyzetéről, illetve a csata kezdeti szakaszában hátrahagyta a legfőbb ütőerőt jelentő szuper-dreadnought-jait.
A felelősségről folytatott vita, úgy tűnik, még évtizedekig zajlott kettejük, és leszármazottjaik között.
Egyébként üdvözlök mindenkit.