Japán cirkáló - T5 - Furutaka

  • Palanova
  • Témaindító
  • Látogató
  • Látogató
6 éve 11 hónapja - 6 éve 11 hónapja #9354 Írta: Palanova
Japán cirkáló - T5 - Furutaka téma létrehozva Palanova által
Hajóelemzés

Történelmi háttér
A Furutaka osztály volt japán első nehézcirkáló osztálya, gyakran emlegetik őket "A" osztályú cirkálóként. Kifejezetten az amerikai Omaha és a brit Hawkins osztály ellen lettek megtervezve. Ezen feltételek része volt hogy legyen gyorsabb, oldalra nagyobb tűzerőt tudjon koncentrálni és erősebb torpedókkal rendelkezzen mint a fenti két ellenfél. Tervezés során olyan jelentek meg ezen a hajóosztályon melyek eddig nem voltak jellemzőek a japán hajókra: az egybefüggő fedélzet, 6 emeletes híd, és a nagyon magas oldalfal. Ez utóbbi probléma is lett. A torpedóvetőcsöveket eredetileg a fedélzet szintjére tervezték, ám ekkor a torpedók túl meredek szögben érkeztek a vízbe. Ezt kiküszöbölendően a torpedókat a hajó oldalába a középfedélzetre építették be. Ez nem tetszett a Hiraga kapitánynak, aki részt vett az eredeti tervek megalkotásában. Szerinte ez veszélyes és hogy egy sikeres lövés felrobbanthatja a csövekben tárolt torpedókat, súlyos károkat okozva ezzel a hajótörzsben. A sors iróniája hogy a Furutakán be is következett egy ilyen sérülés, mint ahogy több másik hajón, mely ilyen konstrukcióval készült. Teljesség igénye nélkül: Mikuma, Suzuya és Chokai is a saját torpedói felrobbanásának az eredményeként süllyedtek el.
Érdekesség továbbá hogy a 6db 200mm-es löveget az 1930as évek közepén korszerűsítés keretein belül átrendezték, 3 toronyba párba, két torony elöl, 1 hátul, valamint erősebb légvédelmet kapott.
Furutaka 1926-ban állt szolgálatba, majd modernizálás után 1941-ben az első flottába lett beosztva az Aoba, Kakao és Kinugasa cirkálók mellé. Pearl Harbor megtámadása idején az ő feladatuk Guam megszállása volt. 1942-től a környező szigetek elfoglalását támogatták, illetve a Marshall szigeteknél járőröztek. 1942 májusában a Furutakát megtámadta négy B-17es repülő erőd, de a hajót nem érte sérülés. még ebben a hónapban sérülés nélkül megúszta a Koral tengeri csatát, majd átvezényelték a nyolcadik flottához, mely a Solomon szigeteknél állomásozott. A Savo szigeteki csatában fontos szerep jutott neki, felderítő gépet küldött a többi cirkálóval együtt a véletlenül felbukkant amerikai-ausztrál flotta fölé. A gépek világító fáklyákkal jelölték meg az amerikai hajókat éjfél körül. A japán hajók össztüzet zúdítottak az amerikai és ausztrál hajókra, melyekből 4 azonnal elsüllyedt, további 3 megsérült. Japán oldalon három találat érte a Chokai nehézcirkálót, két találat a Kinugasat, egy az Aobat és a Furutaka innen is sérülés mentesen került ki. Szeptemberben újabb támadást úszott meg, hidroplánokról támadták fényes nappal, sikertelenül, majd az S-47es tengeralattjáró lött ki rá torpedókat melyek nem találták el. A Savo szigeteki csata után a szövetségeses riadóztatták a környező hajóikat és összeállítottak egy csapásmérő egységet melyek tagjai mind radarral voltak felszerelve. Guadalcanalnál rábukkantak a japán flottára és ráadásul sikerült is a japánok elleni T manőver. Mindkét flotta tüzet nyitott, ám a japán admirális úgy ítélte meg hogy baráti tűz alatt van, így a hajóinak kiadta a fordulás parancsot, hogy megmutassa magát a tüzelő barátnak hogy nem kellene. Ezzel viszont a hajóit kitette a közvetlen amerikai ágyútűznek. Furutaka ekkor szembe ment a USS Salt Lake City-vel egy Pensacola osztályú nehézcirkálóval. Ebbe a párharcba beszállt még a USS Duncan Gleaves osztályú romboló is, ám rövidesen ki is lett lőve. Éjfél körül a Furutakát torpedótalálat érte és az első gépházat elárasztotta a betörő víz. A harc alatt nagyjából 90 találatot kapott a Furutaka és az egyik találat berobbantotta a saját torpedókészletét. Hajnali fél háromkor a kapitány kiadta a parancsot az akkor már erősen oldalra dőlt hajó elhagyására.
A Kakot hamarabb utolérte a végzete. Noha végigkísérte a testvérét a Koral szigeteki csatában, utána a Savo szigeteknél elváltak útjaik. Augusztus 10-én 4 cirkálót átvezényeltek rombolókíséret nélkül Kaviengbe. Reggel hét óra előtt nemsokkal rájuk akadt a USS S-44 amerikai tengeralattjáró, mely közel merészkedett és kb 800 m-ről kilőtte a torpedóit. Három kilőtt torpedó a cirkálókonvoj közül a legutolsót találták el, a Kakot. A torpedótalálatok olyan súlyosak voltak hogy a hajó negyed óra alatt elsüllyedt, ennek ellenére a legénység nagy részét sikerült a többi cirkálónak kimentenie.

A Furutaka nehézcirkáló 1926-ban.


Páncélzat /Survivability/ 36, fejlesztés után 39
28300 HP, fejlesztés után lesz 30700. Gyúlékony, mint a szintbeli társai, de közöttük a legtartósabb.

Ágyúk /Arillery/ 50, fejlesztés után 57
6db 200mm-es ágyúval rendelkezik alapból, 3x1 torony elől, 3x1 torony hátul. A tornyok nem szokványos elrendezésűek, így kell gyakorolás a teljes tűzerő egy oldalra koncentrálásához. Lőtávolsága 11,8km, forgási sebessége 31,6 másodperc, tűzgyorsasága 2,7 lövés/perc, HE sebzése: 3300, AP sebzése: 4500.
C Hajótörzsfejlesztéssel a másodlagos lövegek lecserélődnek, illetve a légvédelmünk is erősödik.
Radarfejlesztéssel a lőtávolság megnövelhető 13 km-re.
Lövegfejlesztéssel a tűzgyorsaság növekszik 4 lövés/percre és az AP sebzés 4700-ra emelkedik, hála a 203mmes főlövegeknek.

Melyik lőszerrel mire?
HE lőszerrel a puha célpontokra, rombolók és anyahajók, esetleg csatahajóra míg az fel nem gyullad másodjára is, majd váltás AP-ra.

Torpedók 14, fejlesztéssel 19
2x3as vetőcső van a fedélzeten, melyekből szabványos 610mm-es torpedókat lehet kivetni, amiknek 6 km-es hatótávolságuk van, vetőtornyok forgási sebessége 7,2 másodperc, újratöltési idő 73 másodperc, torpedó sebessége 63 csomó és a maximális sebzése 14600.
B hajótörzsfejlesztés során lehetőség nyílik a torpedók fejlesztésére.
Torpedófejlesztés után a torpedók sebessége 59 csomóra csökken, de 10km-re növekszik a hatótávolság és 16267-re a sebzésük.

Légvédelem /AA Defense/ 7, fejlesztés után 13
2 km-es légvédelemmel rendelkezik, fejlesztés után az újabb ütegek már 4 km-esek.

Agilitás /Maneuverabilty/ 67, fejlesztés után 72
34,5 csomós végsebességre képes, fejlesztés után még gyorsabban reagál a fordulásra.

Láthatóság /Concealment/ 54
12,2km-ről lesz látható.

Ajánlott játékstílus
Ügyeljünk rá hogy ha a csata közben a második vonalba kerülünk, akkor nagy körültekintéssel torpedózzunk, vigyázva nagyon a csapattársakra. Ha előreláthatólag egyedül vagy az első vonalból harcolunk, próbálkozhatunk a pecázással is, vagyis vaktában ellőhetünk egy adag torpedót az ellenfél irányába vagy oda ahol ellenséges rombolót sejtünk, így akár véletlenül is beleszaladhat egy két settenkedő a 6-10km-es torpedóink egyikébe, másikába.
Próbáljunk meg 1-2 társunkkal együtt haladva fókuszált ágyútűzzel egyesével levadászni az ellenfelek hajóit, kerüljük a csatahajók direkt tüzét az oldalunkba, és ügyeljünk a környező baráti és ellenséges rombolókra. Mindkettő előszeretettel küld torpedókat össze-vissza.
Légvédelmünk a C hajótesttel is még csak közepesnek mondható, így hasznos lehet 1-2 szintbeli cirkálóval együtt haladni, ha van az ellenfelek között anyahajó, így még esélyünk is lesz az esetleges támadó repülők leszedésére.

Fogyóeszközök
Alapból megkapjuk a Hydroacustic Search nevű skillt, amiből kettő áll rendelkezésünkre alapból. Kapitányi skillel (Superintendent) ez növelhető. A szonár lényege, hogy míg tart a hatása messzebből vehetjük észre a vízbeli dolgokat. Torpedók esetén az észlelési távolság 2,52 km-rel , hajóknál pedig 3,48km-rel növekszik. Továbbá észrevehetjük a füstben rejtőző ellenséges hajókat is.
Alapból megkapjuk még a vadászhidroplánunkat Catapult fighter 1 néven. Kétszer használható, kapitányi skillel (Superintendent) ez növelhető, 6 percig van fent, és 3 perces újratöltődési ideje van. Besegít a légvédelembe illetve segít "megállítani" a felettünk áthaladó első ellenséges repülőrajt, így a légvédelmünk megtizedelheti azt.


Ajánlott felszerelések
Első helyre még mindig a főlöveg fejlesztése javasolt, mely 20%-al csökkenti a főlövegek javítási idejét, a lőszerraktár robbanási esélyét és az ágyúk megsérülését. Lehetne venni ugyanilyen felszerelést csak torpedókra, de szerintem elsődleges fegyverünk még mindig az a 6 darab főlöveg.
Második helyre újabb fejlesztési lehetőségek kerültek be:
- főlövegek pontosságát növeli
- főlövegek forgási és újratöltési idejét befolyásolja
- +20%al növeli a légvédelem hatókörét
Ennél a hajónál ez utóbbit használom a C hajótesttel.
Harmadik helyre a 3 javítás közül talán a meghajtás fejlesztése javasolt, mely 20%-al csökkenti a meghajtás kilövését illetve ha mégis kilőtték, akkor a javítási idejét.

Ajánlott kapitányi képzettségek
1 pontosokból: Situation Awerness és/vagy a Basic Firing Training az ami később is hasznos lehet.
2 pontosokból: Expert Marksman és/vagy Torpedo Armament Expertise, attól függően milyen hajóba csüccsen be később a kapitányunk.
3 pontosokból: Vigilance és/vagy Superintendent
4 pontosokból: Advanced Firing Training és/vagy Last Stand
Advanced Firing Training-gel a hajónk főlövegeire nem, csak a másodlagos lövegekre és a légvédelemre hat.

Előnyök és hátrányok
Torpedók egyértelműen előnyt biztosítanak a hajónak, nem csak a csatahajókat szemben. 6-10 km-es torpedókkal már komoly meglepetést tudunk okozni az ellenfélnek.
Hátránya a közepes légvédelem. Ezen a szinten már jöhetnek zuhanóbombázók és torpedóvetők is szép számmal, ha teljesen semlegesíteni nem is, de megtizedelni meg tudjuk őket ha a vadászunk is fent van.

Fejlesztési fa
Fentebb kitértem a fejleszthetőségekre, és talán érdemes is teljesen kifejleszteni, hiszen amikor továbblépünk, ez a hajóosztályunk Elite besorolást kap, így hatékonyabban tudunk vele free xp-t gyűjteni.
Elsőnek érdemes a radarfejlesztést, majd a B hajótörzset felrakni, utána torpedófejlesztés, majd főlöveg, végül a C test és onnan irány a következő cirkáló.



Összehasonlítás a többi szintbeli hajóval
HajóosztálySurvivability_Arillery_Torpedoes_AA-Defense_Maneuverability_Concealment
USA - Omaha344013297452
Japan - Furutaka395719137258
Germany - Kőnigsberg324528176558
Fürge, gyors, de a toronyelrendezést szokni kell, cserébe a teljes tűzerő rendelkezésünkre áll, igaz lassabb a tűzgyorsasága mint az Omahának, és az Advanced Firing Training sem hat a főlövegeinkre, mégis ha jól céloz vele a kapitány, akkor meghálálja. A torpedóival meg fejlesztés után 10 km-ről tudunk alkotni, így akár a kijelölt célpontunkat is bele tudjuk terelni a torpedóinkba.

Készült a 0.5.1.3 verzió alapján.
Forrás:
en.wikipedia.org/wiki/Omaha-class_cruiser
Utolsó szerkesztés: 6 éve 11 hónapja Palanova által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
5 éve 9 hónapja #35393 Írta: Sics
Sics válaszolt a következő témában: Japán cirkáló - T5 - Furutaka
Rémlik valahonnan valami.. némi történelmi kiegészítés, ha jól rémlik :)

Szóval, mikor ezeket a teknőket vízbe dobták, még gyengébb toronyfegyverzetük volt, hogy megfeleljenek a Londoni és New Yorki (?) haditengerészeti egyezmény szabta korlátozásoknak. ( Max 15 cm.es ágyúk lehettek a fő lövegtornyokban.)

Aztán mikor a japánok úgy látták, hogy tele van a tökük az őket korlátozó haditengerészeti egyezményekkel ( mellékesen: a japánok az első VH-ban győztes szövetséges hatalmak oldalán harcoltak, ehhez képest a fent említett haditengerészeti egyezmények kb annyira korlátozták a flottaépítésüket, mint a néhai tengelyhatalmakét... ) ... szóval mikor a japánok úgy döntöttek hogy nem játsszák tovább a jófiút (azaz nem ügyelnek a látszatra se) és tojnak a haditengerészeti egyezményekre, akkor egyszerűen felrakták a nehézcirkálóikra az eleve rájuk szánt 230 mm-es csöveket hordozó tornyokat...

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
5 éve 9 hónapja #35397 Írta: ledgeri
ledgeri válaszolt a következő témában: Japán cirkáló - T5 - Furutaka
Na örülök, hogy van egy újonc aki körbenéz!

Bár a játék-statok már rég nem érnek semmit -régi verziósak...
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Sics

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
5 éve 9 hónapja #35422 Írta: Sics
Sics válaszolt a következő témában: Japán cirkáló - T5 - Furutaka
Hidd el a játékbeli statisztikákról gőzöm sincs :D

A történelmi tényekről vannak némi emlékeim, volt pár év az életemben mikor eléggé .. alakalmam nyílt beleásni magam a témába.

Amúgy tévedtem (pontatlan voltam) ezen csak 203 mm-es ágyúkra cserélték az eredeti 200 mm-eseket... wiki-ből a szöveg (combined.fleet-en nem találtam semmi hasznos infót :( ... )

In 1930, the Naval General Staff,
won approval for an extensive modernization program of the “A class” cruisers.
Planned upgrades to the ships included the latest weapons, protection, fire control systems, and communication equipment.

From 1931 to 1933 the two ships had their 4 original anti-aircraft guns replaced by improved 12 cm high-angle electro-hydraulically operated guns, with directors and range finders for them. The original airplane takeoff platform was replaced with a catapult for a reconnaissance seaplane.

They were substantially rebuilt in 1936-1937 (Kako) and 1937-1939 (Furutaka) as follows:

The 6 single 20 cm (8 in) main battery was replaced by 3 twin turrets housing the 8 in (203 mm)/50-cal guns. Light antiaircraft protection was augmented with 8 25 mm automatic cannons in 4 twin mounts. The 6 pairs (3 per side) of fixed torpedo tubes mounted on the middle deck were replaced with 2 quadruple mounts using the powerful Type 93 torpedo, located on the upper deck, one on each side of the catapult.

The bridge structure was completely rebuilt to accommodate the latest rangefinders and fire control equipment for the main battery, antiaircraft and torpedoes. Platforms were redesigned for aircraft spotters.

The twelve original mixed-fuel boilers were replaced by 10 large oil-fired units, along with a redesign of all the boiler rooms, and replacement of coal bunkers with fuel-oil tanks.

All of the new equipment resulted in increased electrical power requirements, so 3 more generators were added to increase power output from 315 kW to 885 kW.


Azért avval mindenki hagyjon békén h melyik hajón (mikor) épp milyen motor/turbina volt :D ... ettől mindig a hideglelés kerülgetett :D

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
5 éve 9 hónapja #35462 Írta: vonKurz
vonKurz válaszolt a következő témában: Japán cirkáló - T5 - Furutaka

Sics írta: Hidd el a játékbeli statisztikákról gőzöm sincs :D


nagyon gyenge volt a Furutaka, és a leirás óta egész más hajó lett, gyakrabban lő meg ilyesmik.
meg mint észrevetted, a kapitány skillek is fejreáltak, azok most nemrégen...
A következő felhasználók mondtak köszönetet: Sics

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
5 éve 9 hónapja #35465 Írta: Sics
Sics válaszolt a következő témában: Japán cirkáló - T5 - Furutaka
Értem. Tehát gyakorlatilag hagyhatom a francba az összes régi leírás olvasgatását, és ha valaminek az aktuális állapota érdekel akkor meg kell kérdeznem ..

( Franc esne a WG-be ... értem én h variálniuk kell a játékot, no de ennyire ... )

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.205 másodperc

Fórum hozzászólások

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.