0.3.1 - Release note (mi változik?)

A CBT hamarosan érkező 0.3.1-es verziójával az alábbi újításokat, módosításokat, balanszokat kapjuk majd:

Új hajók

  • Új japán Repülőgép-hordozók: Hosho, Zuiho, Ryujo, Hiryu, Zuikaku, Taiho és Hakuryu
  • Új amerikai csatahajók: Michigan, Arkansas, New York, New Mexico, Colorado, North Carolina, Iowa és Montana

Egyensúlyozások

  • Páncélzat: Sok tesztelő hangot adott abbéli észrevételének, miszerint a páncélzat nem játszik túl nagy szerepet a játékban. Miután tanulmányozták a visszajelzéseket illetve a kár statisztikákat, úgy döntöttek, hogy változtatnak kicsit a páncélzat működésén és ezentúl figyelembe lesz véve a borítás és a szerkezeti acél is.
  • Csatahajók sebzése: Ha jól értem, a lényeg az, hogy csökkenteni fogják a töltési időket a csatahajókon.
  • Lőszerek: A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy a használati arány jelentősen az AP lőszer irányába tolódott el. Ezt szem előtt tartva újabb egyensúlyozáson esnek át a lőszertípusok. Kiveszik a lepattanó és vízbe eső AP lövedékek által okozott járulékos kinetikus sebzést, illetve hatékonyabbá teszik a HE lőszereket a kisebb páncélzatú hajók ellen. Emellett a HE lőszerek sebzését is megnövelhetik picit, bár ezt a területsebzés kárára tennék majd meg.
  • Rombolók: A torpedók repülőgépek általi könnyű felderítése sok gondot okoz a magasabb osztályú rombolóknak, ezért csökkenteni fogják a torpedók láthatóságát a levegőből. Ezáltal könnyebb lesz használni a rombolók elsődleges fegyverzetét, anélkül hogy túl közel kellene menni az ellenséghez.
  • Magas tierű cirkálók: Kísérletképpen az Ibuki, Senjo, Baltimore és Des Moines cirkálókon aktiválni fogják a javítás és karbantartás funkciókat, melyek korábban csak a csatahajókon volt elérhető (HP visszatöltés). Követni fogják ezen funkció játékmenetre tett hatásait és a későbbiekben tovább kísérleteznek majd vele.
  • Hajók mozgása: A mobilitási rendszer is tovább lesz fejlesztve. A fordulási sebesség és dinamika leginkább a hajó súlyától, a motor teljesítményétől és - ami a legfontosabb - a hajó lineáris méreteitől és azok arányától függ majd. A kisebb súlyú hajók fordulókörének sugarát csökkenteni fogja az is, ha visszakapcsolnak 1/2 vagy 3/4 sebességre.
  • Hajó korrekciók: A Kitakami cirkáló kap egy füstgenerátort, a Yamato, Mogami, Myoko, Baltimore és Senjo pedig kisebb töltésidőt kap (utóbbi ráadásul át lesz nevezve Zao-ra).

Jelzőzászlók és kitűntetések

  • A 0.3.1 egy fontos újdonsága lesz, hogy bevezetésre kerül a jelzőzászlók és kitüntetések rendszere is. Ez valós jelző-zászlókra fog épülni és ezek megjelennek majd magukon a hajókon is. Jelenleg 10 jelzőtípus van, ezek mindegyike naponta 1x szerezhető meg. A játékos el tudja helyezni a már megszerzett jelzőket bármely hajóján: a hordozókon 4, míg a többi hajótípuson 8 ilyen hely lesz. A jelzők minden típusa befolyásolni fogja kis mértékben a hajó teljesítményét is bizonyos módon (pl. extra kredit, sebesség növelés, stb.). Minden a hajóra szerelt jelző eltávolításra kerül minden csata után. Íme egy kép arról, hogy pl. az Atlanta cirkálón hogy néz ez majd ki:

    A felrakott "Zulu" és "India Bravo Terrathree" jelzőzászlók tovább növelik a hajó jövedelmezőségét a javítási költség csökkentésével és a kredithozam növelésével. A "Equal Speed Charlie London" bónusz pedig a szerzett XP mennyiségét növeli majd meg és fokozza a Kapitány fejlesztésének ütemét is. Végül a "Sierra Mike" jelzőzászló pedig megnöveli a hajó maximális sebességét.
  • Emellett megjelennek az ún. ajándék "dobozok", amik egyelőre csak zászlókat fognak tartalmazni, de a későbbiekben más hasznos apróságokat is, amik nem csak a csatában mutatkoznak meg, hanem a kikötőben is.

Ágyúhangok

  • A fejlesztő csapat legnagyobb prioritású feladata jelenleg a hangok és hangeffektek finomítása, hisz ezek adják meg egy igazi csata hangulatát, illetve rengeteg információt is hordoznak egyben.
    Amagi elsődleges ágyú: előtte vs utána

Egyéb módosítások

  • Baráti tűz: Komoly gondot okoz sok tesztelőnek a baráti tűz. Már rengeteg panaszt feldogoztunk ezzel kapcsolatban és azt látjuk, hogy sok sérülés véletlen (vétlen) ugyan, de akadnak szándékos csapatsebzők is. Ezért kidolgoznak egy büntetőrendszert ezzel kapcsolatban, melynek lényege, hogy eleinte az okozott sebzés árát kreditben a sebzőnek kell majd állnia. Később azonban a notórius csapatsebzők megkapják a teamkiller státuszt, ami amellett hogy rózsaszínűre váltja a nevét, fordított arányban fogja elszámolni neki a károkat is. Pl. ha egy teamkiller elveszi egy szövetséges csatahajó harci képességének felét, akkor azonnal az ő harci képességei is lefeleződnek. A következő lépcső viszont már a végleges ban lesz.

Új térkép

  • Érkezik egy új magas tierben elérhető térkép Hotspot néven, mely két játékmódban lesz elérhető: Domination és Standard Battle. A térkép legfontosabb jellemzője a respawn rendszer: mindkét csapat két, ellenkező sarokban lévő csoportra lesz osztva.

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.