A felderítés rendszer működése

Az angol nyelvű fórumon Sharana nevű felhasználó igen részletesen összefoglalta és leírta a játékban lévő spot (felderítési) mechanizmus működését, a következőkben ezen poszt fordítását olvashatjátok:

Mindenekelőtt leszögezném: Nincs semmilyen hiba a játék spot mechanizmusában, a rendszer pontosan úgy működik, ahogy a fejlesztők akarják hogy működjön. A kérdés így valójában az, hogy hogyan is képzelték el ezt a rendszert... Nos, az az igazság, hogy a spot mechanizmus működése elég egyszerű és egyértelmű a WoWs-ban. A WoT-tal ellentétben itt pl. nincsenek felderítési pontok, bokrok, stb.

Észlelés és észlelhetőség

A WoWs-ban 3 kör van a hajó körül. A legkisebb sugarú a hajónk levegőből történő észlelhetőségi távolságát, a középső kör a saját vízfelszíni észlelési távolságunkat, míg a legnagyobb kör a saját hajónk vízfelszínen történő észlelhetőségi távolságát mutatja.

Mi is az az észlelési távolság? Nos, ez a maximális kirajzolási távolságunk, azaz a látótávunk. Meglehetősen nagy az a távolság amin belül észlelhetjük a többi hajót, illetve észlelhetnek minket is. Azonban ha egy szövetséges hajó spotol nekünk egy olyan ellenséges hajót, ami kívül esik a kirajzolási távolságunkon, akkor mi fizikailag nem is látjuk ezt a hajót, kizárólag a kis térképen lesz jelölve számunkra a helyzete.

Itt szükséges említést tennünk a repülőgépekről is, ugyanis van némi különbség a katapult (normál hajóról indítható) és a repülőgép-hordozós egységek közt. A katapultok felderítési távolsága 11 km, azaz ez az az maximum táv, amin belül hajókat deríthetnek fel, de kizárólag csak akkor, ha közvetlen rálátásuk van az adott hajóra. De! Mivel a felderítő (scout, catapult) repülők "le tudnak nézni",  így 4 km-es távon belül proxy-spoton tartják a célpontokat, azaz látnak minden ellenséges hajót ezen a távon belül, akár van köztük pl. egy hegy, akár nincs. Ez egyetlen kivétel ez alól a füst, mivel azon a repülők sem képesek átlátni. Azaz 4 és 11 km-es távolság között a repülőknek közvetlen rálátással kell rendelkezniük a célpont hajókra ahhoz, hogy felderíthessék őket. Viszont ahhoz, hogy egy füstoszlop mögött álló hajót felderíthessenek, már meg kell közelíteniük a füstöt, hogy "átláthassanak" fölötte, mivel maga a füst fal is majdnem olyan magas mint a repülők pályája.

Most vessük egy pillantást néhány felderítési szituációra:

1. eset: Mindkét hajó távol van egymástól. Még ha fel is spotolódtak egy másik hajó által, fizikailag nem fogják egymást látni (csak a kis térképen).

2. eset: A hajók itt már közelebb vannak egymáshoz. A DD felderítette a CA-t, mivel a CA 12 km-es észlelhetőségi távján belül ért (nagy zöld kör), emellett a CA a DD észlelési távolságán (kis zöld kör) belül is helyezkedik el. A CA-nak elvileg látnia kéne ugyan a DD-t, mivel az a látótávján (észlelési távján - nagy lila kör) belül helyezkedik el, valójában azonban mégsem látja, mivel a DD észlelhetőségi távolsága csak 6 km, a két hajó között pedig 12 km van ugye. Értelemszerűen viszont ha pl. egy repülőgép spotolja a DD-t, akkor a CA simán tudja azt lőni, de önmaga nem képest azt felderíteni, spoton tartani, így ha repülőt lelövik, a DD ismét láthatatlan lesz a CA számára.

3. eset: Ebben az esetben a hajók igen közel vannak egymáshoz. A CA belépett a DD észlelhetőségi tartományába, így már képes önmaga felderíteni, spoton tartani azt.

Észlelhetőségi táv büntetések

Addig az alapokról beszéltem, de mi befolyásolhatja még a felderítési távolságot? A sebesség? A torpedók indítása? Repülők felszállása? Ezek egyike sem! A felderítési távolságot mindössze 3 dolog befolyásolja:

  • tüzelés a fő ágyúkkal
  • fedélzeti tűz
  • AA (légvédelmi) ágyúk

A fő fegyverzet elsütése után a hajódnak 20 másodpercre megnő az észlelhetőségi távolsága (távolsági büntetés). A fedélzeti tűz eloltása és az AA fegyverzet letiltása (P) viszont azonnal megszünteti ezt a távolsági büntetést. A lövés utáni büntetés mértéke minden hajónál más-más mértékű, de általánosságban így néz ki:

 DDCABBCV
Lövés (20 mp) +4 km +6 km +12 km -
Tűz +2-3 km +2-3 km +2-3 km +2-3 km
AA használat +1-2 km +1-2 km +1-2 km +1-2 km

A tűz és AA büntetés mértéke fix minden hajón. A tűz +2 km vízfelszíni és +3 km levegőből történő, az AA pedig 1,3 km felszíni és 2 km levegőből történő észlelhetőségi büntetést ad.

Képzeljük el a játékban a következő helyzeteket:

1. eset: A DD 9 km-re van a BB-től, így nem spotolódik fel, mivel 6 km az észlelhetőségi távolsága. Azonban ha a DD elkezd lőni a fő ágyúival, 20 másodpercre kap +4 km észlelhetőségi büntetést, így már 6+4=10 km-ről is észlelni lehet majd. A tüzelés befejezése után 20 másodperccel ez az érték visszaáll 6 km-re. Azonban ha a DD eltávolodik még 2 km-rel, akkor képes lesz láthatatlanul lőni a BB-t, hisz így már 11 km-re lesz tőle, miközben a BB csak 10 km-ről lenne képes őt észlelni.

2. eset: Itt már van egy felderítő repülőgépünk is, amit a BB indított útjára. Ez a repülő a BB körül köröz egy 6 km-es sugarú körben. A DD levegőből történő észlelhetőségi távolsága 4 km. Ha hozzáadjuk ehhez a lövés miatti +4 km-t, a repülő már 8 km-ről is képes lenne azt felderíteni. Ne feledjük, hogy a DD ebben az esetben nem fogja látni a repülőt, mert annak vízfelszínről történő észlelhetőségi távolsága csak 4 km. Így a BB a repülő segítségével akár már 4+4+6=14 km-ről is felderítheti a DD-t, de ez a maximális távolság, ami csak arra a rövid időre érvényesül, míg a repülő épp a legközelebb tartózkodik a DD-hez.

De mint már említettem, ezek a büntetési távolságok egyensúlyi paraméterek a játékban, így részletes információt sem kaphatunk róluk a kliensben. Azonban tervben van egy wiki oldal, ahol az ilyen és ehhez hasonló paraméterek is össze lesznek majd gyűjtve. Íme pl. a tier 5-ös DD-k érintett adatai:

 MinekazeNicholasGremyashchy
Felszíni észlelhetőségi büntetés lövés után +3,6 km +3,8 km +3,8 km
Levegőből történő észlelhetőségi büntetés lövés után +2,4 km +2,5 km +2,6 km
Felszíni észlelhetőségi büntetés tűz alatt +2 km +2 km +2 km
Levegőből történő észlelhetőségi büntetés tűz alatt +3 km +3 km +3 km
Felszíni észlelhetőségi büntetés AA miatt +1,3 km +1,3 km +1,3 km
Levegőből történő észlelhetőségi büntetés AA miatt +2 km +2 km +2 km

Az észlelhetőségünk tovább csökkentése

Tehát most már tudjuk hogy hogyan derítenek fel minket, de tehetünk valamit annak érdekében hogy megnehezítsük az ellenfél dolgát e téren? Természetesen, sőt, ez a DD-knél létfontosságú is!

Van egy Concealment Expert/A rejtőzködés szakértője nevű 5-ös szintű kapitány képzettség, illetve elérhető egy Concealment System Modification 1/Álcázási, rejtőzködési rendszer módosítása 1 nevű felszerelés is az utolsó slotban. Mindkét kiegészítő 10%-kal csökkenti az észlelhetőségi távolságunkat és hatásuk még össze is szorzódik. Például ha a hajónk 7 km-es vízfelszíni észlelhetőségi távolsággal rendelkezik, akkor mindkét kiegészítő használatával ez az érték 7*0,9*0,9=5,67 km-re csökkenthető! Ha a kiegészítőkkel tüzelünk, akkor a büntetés nem az 5,67 km-hez adódik majd, hanem az alap értékhez és a bónuszokat csak utána számolja hozzá a rendszer, azaz (7+4)*0,9*0,9=8,91 km lesz a megnövelt értékünk (9,67 helyett).

A füst

Ejtsünk még szót egy már bonyolultabb dologról is, a füstről. Nagyon sok kérdés merül fel ezzel kapcsolatban, ezért íme a magyarázat hogyan is működik:

1. eset: A DD közel van a BB-hez és mindketten spotolják egymást.

2. eset: A DD füstoszlopot emelt. Mint bizonyára észrevettéte, a füst kiengedése közben van egy "pöfékelés" effekt minden 5. másodpercben. Ez az effekt hozza létre a füstöt a hajó 450 méteres körzetében. A füst vizuálisan ugyanúgy áthatolhatatlan mind a levegőből mind a vízfelszínen mint egy sziget (az egyetlen kivétel ez alól a 2 km-es proxy-spot esete egy másik hajóról). Mikor ebben a füst körben állsz, nem lehet téged spotolni, de te sem spotolhatsz semmit (ha látod a hajókat, akkor azokat valaki más spotolja épp).

3. eset: A DD mozog, így néhány másodperc múlva elhagyja a 450 méteres füst kört. Ebben az esetben ismét felspotolódik és ő is képes újra felderíteni a BB-t.

4. eset: Mint már említettem, a füst köröket 5 másodpercenként helyezi le a játék, azaz a következő ciklusban ismét kap a DD egy 450 méteres füst kört így ismét nem fog látszódni (ahogy a BB sem).

A következő képen egy olyan szituációk láthatóak, mikor a DD a ködön kívül áll:

1. eset: A DD ugyan nem áll benne a füstben, azonban mivel a füst vizuálisan nem hatolható át, így továbbra is takarja őt a BB elől (ez visszafelé is igaz).

2. eset: Ha azonban egy másik hajó/repülő is a közelben van, mely nem esik közvetlenül a füst vonalába (azaz közvetlenül rálát a füstfelhő mellett a DD-re), akkor az simán felderítheti a DD-t (már ha a távolsági adatok is megengedik ezt persze).

Tehát foglaljuk össze... A füst vizuálisan átláthatatlan és a benne álló hajók nem deríthetőek fel (mindegy milyenek), kivéve a 2 km-es proxy-spotot. A füsteregetés alkalmával a program 5 másodpercenként lehelyez egy a hajótól mérve 450 méteres sugarú füst kört. Ha a DD gyorsan halad (több mint 1/4-del), elhagyhatja ezt a kört még azelőtt, hogy a következőt lehelyezné, azaz ilyenkor simán felspotolódhat. Ilyen esetekben (azaz nagy sebességnél) értelemszerűen a 450 méteres köd körök közt az átfedés sem lesz tökéletes, azaz üres, füstmentes terek keletkeznek a felhőben. Ezek a ködök nem sűrűek, azaz az ellenség az üres helyeken átláthat rajtuk. Valamint természetesen mivel a füst nem átlátható, így a belsejéből a felderítés veszélye nélkül lehet tüzelni az ágyúkkal (akár egy Yamato méretű hajóval is). A füstben történő felderítés egyetlen módja a 2 km-en belül proxy-spot. Ehhez a cirkálók még kaptak egy Hydroacoustic search nevű fogyóeszközt is, mellyel ez az alap proxy távolság növelhető meg 3,48 (hajók) illetve 2,52 (torpedók) km-re.

A füst telepítési ideje 20 másodperc minden rombolónál, időtartama viszont hajónként eltérő: 65-97 másodperc.

6. érzék

Szó kell ejtsek még a Situational awareness (6. érzék) 1-es szintű kapitányi képzettségről is, mely a WoT-os megfelelőjével ellentétben azonnal aktiválódik, ahogy a hajót felderítették (nincs késleltetés) és egészen addig aktív lesz, míg a hajó látható. Ha 5 percig látszol, akkor 5 percig jelzi ennek tényét.

Torpedók észlelése

Sok kérdés merült fel a torpedók észlelési távolságával kapcsolatban is. Jelenleg a WG nem ad ezzel kapcsolatos információkat a kliensben, de annyit tudunk, hogy ez egy fix érték minden egyes torpedónál. Az alfa tesztben voltak olyan spekulációk, hogy az észlelési táv a torpedó hatótávján alapul, de kiderült, hogy kizárólag a torpedó sebességétől függ. Egy torpedó légi és felszíni felderítési távolsága nagyjából megegyezik, de íme a számszerűsített lista:

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.