Amerikai cirkáló - T4 - Phoenix

  • Palanova
  • Témaindító
  • Látogató
  • Látogató
8 éve 3 hónapja - 8 éve 3 hónapja #9212 Írta: Palanova
Amerikai cirkáló - T4 - Phoenix téma létrehozva Palanova által
Hajóelemzés

Történelmi háttér
A Phoenix osztály sorsa eléggé érdekesen alakult. 1915-ben az Atlanti flotta szomorúan szembesült azzal a ténnyel hogy nem rendelkezik megfelelően teljesítő gyors (minimum 35 csomós sebesség), könnyű cirkálóval, mely rendelkezik legalább 152mm-es ágyukkal és szabványos 533mm-es torpedókkal. Így adta magát hogy noha a csatahajók a vizek urai, kell nekik valaki ami megmutatja mire lőhetnek, és ezt a szerepet szánták a Chester osztály utódjának, a Phoenix osztálynak. A brit haditengerészet ezt korábban felismerte és már 1913-14-ben vízre is bocsájtotta a saját megoldását erre a problémára. Éppen emiatt az amerikai tervezőknek nagyon oda kellett tenni magukat hogy ezt a pár év hátrányt ledolgozzák. A terveken a fenti specifikációknak mindenben megfelelő hajó szerepelt mely képes lett volna legyőzni a brit megfelelőjét is. A lövegtornyai az első világháború hangulatát idézően lövegházakban kaptak helyet, melyek a jobb tüzelési szög miatt kilógtak a hajó törzséből. Ám időközben a technológiai fejlődés nem állt meg és felmerült az a további igény hogy a hajó teljes tűzerejét lehessen egy oldalra koncentrálni, így a Phoenix terveit kiegészítették 2x2 152mm-es lövegtoronnyal, melyből az egyik a főfelépítmény előtt kapott helyet, uralva az elő fedélzetet, míg a másik a tatra került. Ezen változtatások már átlépték a megengedett 7100 tonnát, és a Phoenix újjászületett egy új hajóosztály néven, mely a keresztségben az Omaha nevet kapta, de ez már egy másik történet.

Ingame Phoenix osztály

Páncélzat /Survivability/ 27, fejlesztés után 30
21300 HP, fejlesztés után lesz 24000, közepes szinten van HP tekintetében, fájdalmas lehet a tűz és a citadella sebzés, de ugyanez érvényes a többiekre is. A citadella ránk talán kicsit jobban a magasabb felépítményünk miatt.

Ágyúk /Arillery/ 35, fejlesztés után 40
6db 152mm-es ágyúval rendelkezik alapból, 2 db elől, 2db középen két oldalt 1-1, 2 db hátul. Lőtávolsága 12,5km, forgási sebessége 16,4 másodperc, tűzgyorsasága 6 lövés/perc, HE sebzése: 2100, AP sebzése: 3000.
Törzsfejlesztéssel felszerelésre kerül még 4 főlöveg, 2 előre, 2 hátulra. Radarfejlesztéssel a lőtávolság megnövelhető 13,7 km-re.
Lövegfejlesztéssel a forgási sebesség kicsit lassul, 18 másodpercre, de a tűzgyorsaság növekszik 8,6 lövés/percre, illetve a HE sebzés 2200-ra, az AP sebzés 3100-ra növekszik.

Melyik lőszerrel mire?
HE lőszerrel a puha célpontokra, rombolók és anyahajók, esetleg csatahajóra míg az fel nem gyullad másodjára is, majd váltás AP-ra.

Torpedók (DD, CA, BB) 9, fejlesztéssel 10
2db 2es vetőcső van a fedélzeten, melyekből szabványos 533mm-es torpedókat lehet kivetni, amiknek 5,5 km-es hatótávolságuk van, vetőtornyok forgási sebessége 7,2 másodperc, újratöltési idő 44 másodperc, torpedó sebessége 57 csomó és a maximális sebzése 11733.
Törzsfejlesztés során mindkét vetőcső lecserélődik 3as vetőcsövekre, így oldalanként már egyszerre 3 torpedó lesz indítható.

Légvédelem /AA Defense/ 4, fejlesztés után 7
2 km-es légvédelemmel rendelkezik, fejlesztés után az újabb ütegek már 2,5 km-esek.

Agilitás /Maneuverabilty/ 75, fejlesztés után 77
35 csomós végsebességre képes, fejlesztés után még gyorsabban reagál a fordulásra.

Láthatóság (DD) /Concealment/ 54
13,1km-ről lesz látható, de aki lát minket, azt meg is tudjuk már az ágyúinkkal sorozni.

Ajánlott játékstílus
Ügyeljünk rá hogy ha a csata közben a második vonalba kerülünk, akkor nagy körültekintéssel torpedózzunk, vigyázva nagyon a csapattársakra. Ha előreláthatólag egyedül vagy az első vonalból harcolunk, próbálkozhatunk a pecázással is, vagyis vaktában ellőhetünk egy adag torpedót az ellenfél irányába vagy oda ahol ellenséges rombolót sejtünk, így akár véletlenül is beleszaladhat egy két settenkedő a 5,5km-es torpedóink egyikébe, másikába.
Próbáljunk meg 1-2 társunkkal együtt haladva fókuszált ágyútűzzel egyesével levadászni az ellenfelek hajóit, kerüljük a csatahajók direkt tüzét az oldalunkba, és ügyeljünk a környező baráti és ellenséges rombolókra. Mindkettő előszeretettel küld torpedókat össze-vissza.
Légvédelmünk eléggé kezdetleges még, így hasznos lehet 1-2 szintbeli cirkálóval együtt haladni ha van az ellenfelek között anyahajó, így még esélyünk is lesz az esetleges támadó repülők leszedésére.

Fogyóeszközök
Törzsfejlesztés után (C) kapjuk meg a Hydroacustic Search nevű skillt, amiből kettő áll rendelkezésünkre alapból. Kapitányi skillel (Superintendent) ez növelhető. A szonár lényege, hogy míg tart a hatása messzebből vehetjük észre a vízbeli dolgokat.
Torpedók esetén az észlelési távolság 2,52 km-rel , hajóknál pedig 3,48km-rel növekszik. Továbbá észrevehetjük a füstben rejtőző ellenséges hajókat is.

Ajánlott felszerelések
Első helyre még mindig a főlöveg fejlesztése javasolt, mely 20%-al csökkenti a főlövegek javítási idejét, a lőszerraktár robbanási esélyét és az ágyúk megsérülését. Lehetne venni ugyanilyen felszerelést csak torpedókra, de szerintem elsődleges fegyverünk még mindig az a 6-10 főlöveg.
Második helyre a 3 javítás közül talán a meghajtás fejlesztése javasolt, mely 20%-al csökkenti a meghajtás kilövését illetve ha mégis kilőtték, akkor a javítási idejét.

Ajánlott kapitányi képzettségek
1 pontosokból: Situation Awerness és/vagy a Basic Firing Training az ami később is hasznos lehet.
2 pontosokból: Expert Marksman és/vagy Torpedo Armament Expertise, attól függően milyen hajóba csüccsen be később a kapitányunk.
3 pontosokból: Vigilance és/vagy Superintendent

Előnyök és hátrányok
Torpedók egyértelműen előnyt biztosítanak a hajónak a csatahajókat szemben, nagy tűzgyorsasága ideális gyújtogatóvá és rombolóvadásszá teszi.
Hátránya a magas felépítmény és az ebből adódó 13km-es észlelhetőség, valamint a gyenge légvédelem. Ezen a szinten már jöhetnek zuhanóbombázók és torpedóvetők is szép számmal, de sajnos nem sok mindent tudunk ellenük tenni, a jelenlegi légvédelmünk max zavarásra jó.

Fejlesztési fa
Fentebb kitértem a fejleszthetőségekre, és talán érdemes is teljesen kifejleszteni, hiszen amikor továbblépünk, ez a hajóosztályunk Elite besorolást kap, így hatékonyabban tudunk vele free xp-t gyűjteni.
Hajótörzsfejlesztéssel a cirkáló ágon tudunk továbbhaladni, utána érdemes az ágyú és radarfejlesztést is kiváltani.

Összehasonlítás a többi szintbeli hajóval
HajóosztálySurvivability_Arillery_Torpedoes_AA-Defense_Maneuverability_Concealment
USA - Phoenix304010117754
Japan - Kuma303319107563
Germany - Karlsruhe2836855168
A hajótörzsek közötti fejlesztés az egyik legjobb élmény amit a játékban tapasztalni fogunk. Érezhető ahogy a kis csoffadt 6 ágyús könnyű cirkáló a tapasztalati pontokért és némi zsetonért cserébe hogyan fejlődik egy 10 ágyús gyorstüzelő, torpedókat vető, megbízható, strapabíró hajóvá, mely ha kell szlalomozik a torpedók között vagy éppen hullámsírba tesz egy szintbeli csatahajót viszonylag rövid idő alatt.


Készült a 0.5.1.2 verzió alapján.
Forrás:
wiki.wargaming.net/en/Ship:PASC024_Phoenix_1917
en.wikipedia.org/wiki/Omaha-class_cruiser
Utolsó szerkesztés: 8 éve 3 hónapja Palanova által.

Kérjük, hogy Bejelentkezés vagy , hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 0.224 másodperc

Fórum hozzászólások

  • Nincs üzenet

Please publish modules in offcanvas position.

Ez a weboldal sütiket használ annak biztosítására, hogy Ön a lehető legjobb élményben részesüljön oldalunkon.